A Szent X. Pius Papi Közösség hanyatlása abból, amit egykor Lefebvre érsek alatt jelentett és képviselt (1970-től 1991-ig), azzá, amivé az elmúlt mintegy 15 év alatt lett, szinte már borzalmas. A most induló kis sorozatban először is azt fogjuk megvizsgálni, vajon ma ebben a nyomorúságos világban, melyben élünk miért lett a borzalom már szinte normális jelenség. Mert megérteni egyet jelent megbocsátani, és nekünk mind szükségünk van a megbocsátásra. Másodszor: szembe kell szállnunk a borzalommal – nem azért, hogy elbátortalanodjunk, hanem pont fordítva, hogy „derekunkat fel tudjuk övezni” a még rosszabbra, ami nagy valószínűséggel jönni fog. Harmadszor, meg szeretnénk vizsgálni, hogy egyáltalán mit jelent ez: „derekunk felövezése”. Mert Isten ebben az életben elég munícióval látott el bennünket, hogy valamit elérjünk (mindazonáltal ezzel kapcsolatban fontos, hogy azt a kis vizet, amivel rendelkezünk, ne a homokba öntsük). Annak megértésére, hogy a borzalom ma miért lett annyira normális, kezdjük válaszunkat három érzékeny katolikus gondolkodóval, akik a mi korunkat helyesen ítélték meg.
XIII. Leó pápa 1884-ben a szabadkőművességről szóló nagy enciklikájában (Humanum genus) megírta, hogyan haladnak a szabadkőművesek ördögi elvei a katolikus Egyház egykori figyelmen kívül hagyásától az Egyház megsebesítéséig, majd szétzúzásáig. Innen tovább minden pozitív vallás elpusztításától minden természetes vallás elpusztításáig, és végül a nagy ismert természetes igazságok lerombolásáig, mint például Isten teremtéséig, a Gondviselés és a lélek halhatatlanságának a tagadásáig.
Szent X. Pius pápa 1907-ben a modernizmusról írt nagy enciklikájában ( Pascendi ), átlátta, hogy a modernisták minden igazság és gondolkodás-képesség ugyanolyan lerombolására törekszenek, mint a szabadkőművesek. Bár a kiabálás egy pápa méltóságához nem illik, X. Pius a Pascendiben minden rendelkezésére álló erős kifejezést felhasznált, hogy az értelem elrothadását pellengérre állítsa, melynek segítségével a modernisták a katolikus hit kiirtását végzik.
Egy harmadik katolikus gondolkodó, aki felmérte a katolikus hittan pusztítását a II. Vatikáni Zsinat által, az olasz laikus, Romano Amerio volt, akinek analízisét a modern tévtanokról (Iota Unum) Lefebvre érsek nagyra értékelte. Bizony, ha az Antikrisztus idejének jelenlegi általános főpróbáján a napok nem rövidülnének meg, ahogy az Úr mondja (Mt 24,22: „De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok”), akkor mi mindannyian elveszthetjük eszünket és hitünket. Ki akarja hát az első követ vetni a mai pápára vagy püspökre, aki elvesztette a józan eszét? Mindazonáltal, Urunk ugyan megtiltja, hogy azért mondjunk ítéletet, hogy elátkozzunk valakit (Mt 7,1: „Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek”), mert egyedül Isten az Ő mindentudásában ismer minden körülményt, mely szükséges egy csalatkozhatatlan ítélet meghozására. Ugyanakkor ezzel egyidőben azt megparancsolja Urunk, hogy értékeljünk mindent, alkossunk ítéletet mindenről, hogy különbséget tudjunk tenne az igaz pásztorok és a béresek, illetve a juhok és a báránybőrbe bújt farkasok között (Mt 7,15: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok”). Katolikusokként az a mi felelősségünk, hogy megmentsük a lelkünket. folytatása következik Kyrie eleison
|
vissza